Nem hiszem, hogy a konnektivizmus általánosítása lenne a htk01 kurzus lényege, hanem pont a gyakorlatba ültetés. Ezért úgy döntöttem, marad a blogomon többnyire a könyvtár és művészettörténet tematika, csak éppen megpróbálom őket másik kontextusba helyezni: hogyan használhatunk a könyvtárban vagy művészetörténet órákon konnektivista elemeket? Mivel nem vagyok gyakorló pedagógus, példáim csak elméleti síkon mozognak (egyelőre).

Egyre szaporodnak az általam használt alkalmazások, melyekhez a múlt heti házi feladat még kettővel, közvetve hárommal hozzájárult. Pedig az eddigiekkel is bajban voltam, hogy mit mire használjak; hogyan osszam meg közöttük a tudásom. Annak ellenére, hogy látom az értelmüket, nem tudom őket napi szinten (készség szinten?) alkalmazni. Néha csak regisztrálok vagy egy ideig lelkesedem, majd elfelejtem a szolgáltatást. Ideje kicsit rendet tennem a fejemben - eredetileg egy bejegyzést szerettem volna írni, de már most látom, hogy annyi a mondandóm, hogy inkább érdemes sorozatot készíteni belőle.

Könyvjelzők

Könyvjelzők tárolására, címkézésére szolgáló alkalmazások közül rögtön itt a Delicious és a számomra újonnan jött Diigo. Nehezen tudtam ráérezni, hogy a kettő között mi a különbség, illetve hogyan tudnám mindkettőt eltérően hasznosítani.

Arra jutottam, hogy a Delicious-nál marad az a rendszer, hogy egymás után elmentem az engem érdeklő könyvjelzőket, és később tagekkel tudom őket visszakeresni (ezért nagyon fontos az alapos címkézés), illetve dátum szerint látom őket. Érdekes visszanézni abból a szempontból, hogy mikor mi foglalkoztatott. Jót mosolyogtam, hogy az utolsó címkéim 2009. februáriak és az I. Oktatás-Informatikai Konferenciával kapcsolatosak (Konnektivizmus a gyakorlatban és levelezés a konnektivizmusról). Sokkal többet használtam a Delicioust, mikor Firefoxom volt, és ahhoz kapcsolódott bővítményem, amivel egy kattintással elmentettem a könyvjelzőt - most így van a Diigoval és a Chrome-mal. Tetszik a subscription, mikor az engem érdeklő tageket tartalmazó könyvjelzők listájára iratkozhatok fel (vigyázni kell, hogy ne legyen túl tág kifejezés).

A Diigo-nál majdnem ugyanaz a belépő kép fogad, de itt inkább a listakészítés ötlött a szemembe (hiába találkoztam Deliciousban "bundle"-lel, az kevésbé kézenfekvő). Úgyhogy rögtön létrehoztam egy "könyvtár" listát, így nem csak a tag jelzi az erre utaló tartalmat, hanem rögtön egyben látom az ebbe a körbe tartozó könyvjelzőim. Emellett a csoportok létrehozása is újnak tűnik, amit a htk01 kurzushoz is kapcsolódik.

A két alkalmazás iskolai használhatósága, legalábbis számomra nem kérdéses. Informatikus könyvtáros szakon web2-vel foglalkozó oktatónk, Fodor János már eddig is elvárta a hallgatóktól, hogy a házi feladatként kapott témáikról a könyvjelzőket a Delicious-ba mentsék el (pl. Kámán Vera könyvtáros linkjei). És fordítva, ő is olyanokat tett közzé, amelyeknek olvasását házi feladatként vagy szorgalmiként javasolta. Emellett több könyvtár Delicious profiljával is találkoztam (pl. Győrffy, Kaposvár megyei, egri BSK Zenemű- és Hangtár,  OSzK).

Nem tartom elképzelhetetkennek, hogy középiskolában a tanárok is így tegyék közzé, ha cikkeket kell kötelezően vagy ajánlottan elolvasni a diákoknak. Főleg egy Diigo csoportot létrehozva, ahol lehet reflektálni is az olvasmányokra. Problémaként mindössze az merülhet fel, hogy a művészettörténet tanárok például az internetet a nem ellenőrizhető források, szerző nélküli cikkek miatt teljesen elítélik, bár a középiskolai tanárok kevésbé, mint az egyetemi oktatók. (Twitteren múltkor erre a felvetésemre azt a választ kaptam, hogy az oktatóknak inkább a forráskritikára kellene tanítani a hallgatókat, nem az egész elítélésére, úgy ahogy van.) Régóta hangoztatom már azt a nézetem, hogy a művtöri tanároknak épp azon kellene iparkodniuk, hogy releváns tartalmakkal töltsék meg az internetet, nem pedig elvonulni az elefántcsonttoronyba (várom az ellenpéldákat, mert olyan is akad).

A bejegyzés trackback címe:

http://habosvilla.blog.hu/api/trackback/id/tr451749159

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

kulcsi · http://www.crescendo.hu 2010.03.03. 16:41:47

A diigonál számomra a margóra írt kommentelés igazán újdonság a delicious-hoz képest. Azt mindenképpen érdemes kipróbálni, nagyon jó funkció!

habosvilla 2010.03.03. 16:55:59

Köszönöm a tippet! A diigot Rajtatok keresztül ismertem meg, és ezt a bejegyzést is anno elég frissiben írtam, úgyhogy még nem volt időm kitapasztalni a különbségeket. Most viszont Chrome-ban ez az app van elmentve, ezért próbálok rájönni az előnyökre.

Peti1982 2010.04.02. 14:26:01

Szia!

Sok mindent még én is most fedezek fel a Diigoban, de amit nagyon kedvelek benne, az a könnyű jegyzetelési lehetőség.
Ugyanis a szövegeben kiemelt részeket a "My Library" felületen "Best of Browsing" nézetre állítva (ami a lista felett jobbra a 2. ikon) sorba megjeleníti a rendszer.
Így azonnal kinyomtatható a saját magad által összeollózott vázlat a hozzájuk fűzött kommentekkel együtt.
Sokkal jobb, mint egy postit cetlikkel teleragasztott, vaskos kötetet cipelni.

habosvilla 2010.04.03. 21:02:18

@Peti1982: Szia Peti! Mondjuk nekem eleve arra volt állítva, csak még nem voltak megjegyzések fűzve a szövegekhez... De most megnéztem, hogy kell, és tényleg nagyon jó módszer!